képzőművészet, festészet, művészeti írások, festőművész
Lechner, Székely Bertalan, Kecskemét.
Kecskemét központjában található a Lechner Ödön által tervezett Városháza, melynek létrejötte az 1890-es évekre, a mester legaktívabb, érett korszakára esett [1.]. Ebben az időszakban alkotta ismertté vált épületeinek nagyobb részét: Földtani Intézet, Iparművészeti Múzeum, Postatakarék Pénztár… tulajdonképpen nem sok, de korszakalkotó remekmű, melyek révén Lechner Ödön megteremtette a magyar építészet formanyelvét. Ráadásul nem csak kultúrtörténeti szempontból fontosak ezek a művek, hanem mindemellett még szerethetőek is. Számos monumentális alkotással ellentétben ezek kellemes művek, melyek környezetében jól esik tartózkodnia az embernek. Talán ezzel is magyarázható Lechner kitüntetett helyzete a magyar művészetben: amit létrehozott, az nem csak jó és érdekes, hanem a szívhez is szól.
Azt mondják Lechnerről, hogy szecessziós építész – bár ezzel ő maga nem értett egyet [2]. Mindenesetre a kecskeméti városháza esetében biztosan nem az. Mi sem áll távolabb ettől bájosan derűs, rendkívül harmonikus épülettől, mint a sztereotip szecesszió nyugtalan, túlérzékeny lelkülete és elvágyódása. Ez az épület csupa derű, kiegyensúlyozottság és mértéktartó jó ízlés. Teljesen hiányzik belőle a szecesszióra annyira jellemző kacérkodás a giccsel. Szellemében inkább reneszánsz épületről van szó, és részben külsőségeiben is az. Lechner jól ismerte a Felvidék reneszánsz építészeti emlékeit – vannak akik ebben látják Lechner stílusának a gyökerét.
Lechner Ödön saját magát mint a magyar stílus építészét határozta meg, ami vélhetőleg elsősorban egy ornamentális kérdés: népies virágminták a homlokzaton. De talán másról is van itt szó: olyanok az ő házai, mintha valamilyen meséből penderültek volna elénk! És a mese mifelénk nagyon fontos dolog, mert az a mi lelkünk közege, lételeme. Emiatt lehet az, hogy mindenféle kevert stíluselemeikkel együtt ezek az épületek annyira közel állnak hozzánk – természetes módon, erőlködés nélkül szólítanak meg, mint valami mesevilág várkastélyai.
Voltak Lechner követői között, akik a magyar ornamentikát sokkal elszántabban hangsúlyozták mint ő – ott van például a „Cifrapalota”, szintén Kecskeméten. Ezeknél a magyaros vonás nyíltabb, kimondottabb, akartabb. A homlokzat lapos felületén egyértelműen ötletgazdag, magyaros hímzésmotívumokat látunk. Lechner Ödön ehhez képest több nyelven beszélt. Keverte a magyaros elemeket az angol reneszánsszal – ahogyan ő maga megjegyezte ezt a városháza esetében –, meg elegyítette indiai és perzsa motívumokkal – mint a Földtani Intézeten –, de ez szimte mellékes kérdés. Azt hiszem Lechner Ödön bármilyen motívumkincsből tudott volna olyan épületet létrehozni, amit a magunkénak éreznénk. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy Lechner számára életcél volt a magyar építészeti stílus kialakítása.
Kicsit kopottas ez a városháza –nézelődtem- málladozó vakolat, csupa beázás, szépen peregnek lefelé a falfestmények. Eszembe jut róla Pesten az aládúcolt Postatakarék Pénztár – az is mintha összeomolni készülne éppen.
De lépjünk beljebb, egyenesen az épület szívébe, a díszterembe – mely funkcionálisan a közgyűlés terme. A gazdag díszítésű terem nagyon ízlésesen eltalált óarany színvilágban tündököl – bár tényleges aranyozással alig éltek a készítők, ez a hatás inkább a rafinált színhasználat eredménye. A nagyobb falfestmények Székely Bertalan festőművész alkotásai, az ornamentális festés Götz Adolf munkája, az ülések domborított bőr háttámláinak mintáját pedig Lechner terve nyomán készítették. A csilláron – Árkay Sándor műve - hatvankilenc égő világít a vármegyéknek megfelelően. A színes üvegablakok Kratzmann Ede munkái. A terem két oldalsó falán egy-egy nagyobb falfestmény látható egymással szemközt: a Vérszerződés és Ferenc József megkoronázása. A köztük lévő hosszabb, ajtókkal és ablakokkal tagolt falak valamivel kisebb festményei neves magyar politikusokat, uralkodókat ábrázolnak a történelem kezdeteitől a századfordulóig. Négy darab festményen tizenkét egész alakos portré látható: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, Nagy Lajos, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, II. Rákóczy Ferenc, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc [3.]. A festményciklus a magyar történelem korai korszakát köti össze a készítők jelenkorával.
A két egymással szembe néző fő festmény azonnal érzékelhetően nem egyenértékű egymással. A koronázásjelenet leíró jellegű, dokumentarista festmény. A vérszerződés ábrázolása eszményibb, jelentőségteljesebb, kompozíciója és arányrendszere rendkívül kiérlelt, tökéletesen harmonikus. Hivalkodástól mentes nemes emelkedettsége kiemeli a történelmi festészet átlagterméséből. A kép alakjai egy síkba rendezettek, hasonlóan a nagy ókori ábrázolásokhoz. Ezáltal a fal síkját nem bontja meg a kép meghökkentő térillúzióval, hanem mintegy belesimul az építészeti környezetbe. Színvilága visszafogott, hasonló tompa aranyló fény jellemzi, mint a terem egészét. Az egymással szerződést kötő vezérek csoportja teljesen kitölti a képet, háttér alig látható. Az alakok ritmusa egyenletesen nyugodt, de megfelelően változatos, csúcspontja Árpád alakja és annak deklaráló gesztusa – ruháján az aranyt idéző színvilág teljesen eluralkodik.
A Vérszerződéssel szemben látható koronázás jelenet nem éri el emennek nagyszerűségét – egy nagyon kvalitásos, de nem annyira rendkívüli alkotás. Az ábrázolt jelenet tényszerűsége nincsen olyan nagy mértékben eszményítve és általánossá emelve mint az előbbi esetében. Leginkább csoport portréként szemet gyönyörködtető. A kép minden szereplője egy-egy valós személy kifejező ábrázolása. Természetesen elgondolkodtató a festmény témájául szolgáló koronázás eseménye is a maga politikai tekervényeivel. Ferenc József már ’49 óta a legyőzött Magyarország uralkodója, amikor ’67-ben királlyá koronázták. A fejére az az Andrássy Gyula helyezi a koronát miniszterelnökként, akit az ő uralkodása alatt a szabadságharcban betöltött szerepe miatt akasztás általi halálra ítéltek. Az ítélet végrehajtása elől a gróf emigrációba kényszerült, és csak ’57-ben tért haza, miután kegyelmet kapott. A másik koronázó személy Simor János hercegprímás.
Végezetül álljon itt egy idézet Lechner Ödöntől, amellyel Székely Bertalant jellemezte, de akár ő magára is érvényesnek tekinthetjük:
„A reneszánsz fénykoráig kell visszamennünk, amíg olyan művészeket találunk, akik, mint Székely Bertalan, a művészetek egységét és harmóniáját teljesen felfogták, vallották és meg is valósították.”
Jegyzetek:
1. Valójában Pártos Gyulával közösen tervezte Lechner a kecskeméti Városházát, azonban kettejük szerepét eltérően értékeli az építészettörténet: Pártost inkább mint szervező társat tartják számon, míg Lechnernek tulajdonítják az épület formai kialakításának különleges megoldásait.
2. Kultúrpolitikai okai is lehettek annak, hogy Lechner elhatárolódott a szecessziótól. Az akkori kultuszminiszter országgyűlési beszédében a szecessziót osztrák stílusnak titulálta, s mint ilyet nem tartotta érdemesnek állami támogatásban részesíteni. Ez a nagyeszű döntés természetesen Lechner Ödön amúgy is lassan ívelő karrierjére nem lehetett jótékony hatással.
3. A falképen megidézett három reformkori nagy közül utolsóként Kossuth hunyt el 1894-ben, mindössze egy évvel e festmények készülte előtt. Valószínűleg ez a falkép Kossuth első murális megörökítése. Érdekes olajfestményt készített róla valamivel korábban Madarász Viktor festőművész is, aki levélben dagerrotípiát kért az akkor Torinóban élő Kossuth-tól, és az alapján festette meg az arcképét. Különlegessége az ő festményének, hogy a dagerrotípiának megfelelően idős emberként, ősz hajjal és szakállal ábrázolta Kossuth Lajost.
Kapcsolódó Wiki jegyzetek:
Kecskeméti Városháza: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rosh%C3%A1za_(Kecskem%C3%A9t)
Lechner Ödön: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lechner_%C3%96d%C3%B6n
Székely Bertalan: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_Bertalan
Szerző, fotó: Lakatos Botond
2010 május 28.