képzőművészet, festészet, művészeti írások, festőművész
Lotz Károly
Budapesten az Andrássy úti Párisi Nagyáruházban megújult a Lotz Károly és munkatársai által kifestett terem, mely most az Alexandra könyvesház kávézójaként működik.
Lotz Károly egy igazi pesti fiúvá vált, illetve helyesebb azt mondani, hogy Pest vált Lotz Károlyossá azáltal, hogy a mester méltóztatott telefesteni szebbnél szebb freskókkal a város neorenszánsz palotáit. Ma már nem is tudjuk elképzelni Pestet Lotz nélkül, annyira szívébe zárta őt minden művészetet kedvelő városlakó.
Pedig nem volt ő mindig Pesti fiú. Jól emlékezünk arra az időre, amikor még egészen vidékies tájakat örökített meg képein juhászokkal, betyárokkal, szóval tömény édesbús magyaros romantika töltötte be a képzeletét. És hogy mi történt azután? Ezután jött az az idő, amikor Pestnek s Budának nagyon megszaladt, pénz volt mint a pelyva, a konjuktúra az egeket érte, és egy pompázatos város nőtt ki a régi kunyhók közül pár évtized alatt. A palotákat pedig rátermett festőművészeknek kellett kifesteniük, akik képesek voltak az élet szépségét dicsőíteni sok-sok négyzetméternyi hatalmas képeiken. S mint azt tudja mindenki, Lotz Károly képes volt erre, s e kiváló képességéért mai napig dicséri az utókor.
Szerencsénkre mostanában egyre több Lotz freskót láthatunk Pesten. Egyébként is örülünk neki mindig, amikor valamit lesuvickolnak városunkban –mert általában valami szép dolog kerül napvilágra a sok évtizedes por alól-, hát még ha ilyenkor freskók színei ragyognak fel ismét! Egy- egy ilyen alkalom megéri a hírverést.
Nemrégiben két új Lotz-teremmel gyarapodtunk a megtisztítás nemes művelete révén: a Keleti Pályaudvaron és az Andrássy úti Párisi Nagyáruházban az Alexandra könyvesház kávézójában. Nem is kell mondanom, hogy az utóbbi lett a nagyobb szám. Hiszen mit is keres az a másik szegény freskó a pályaudvaron, s mit csináljon ott szegény műkedvelő, ha már elzarándokolt megnézni ezt az érdekességet? (Pár percet ácsorog a hatalmas, üres csarnokban, kicsit fagyoskodik a huzatban, aztán gyorsan úgy dönt, hogy na, ezt is megnézte, és odébb áll.) Miért került a sínek mellé ez a reprezentatív terem, mely simán elfunkcionálna akár a Parlamentben is delegációs fogadócsarnokként? Most azonban ne feszegessük ezt az érdekes tényállást, hanem menjünk az Andrássy útra a Párisi Nagyáruházba, ahol kényelmesen el lehet terpeszkedni kávézgatva a Lotz-féle mennyezet alatt, kiszakadva pár percre a város kuszaságából.
Nekem eddig is megvolt a voksom a legszebb pesti kávézóra (most nem árulom el melyik, legfeljebb annyit, hogy nem a nagyobb nevű helyek közé tartozik), de az új Lotzos kávézó bizony könnyedén a csúcsra ért, és valószínűleg ott is marad most már hosszú időre.
Először is építészeti térként is nagyon szép a Lotz terem, a mennyezet magas, és nagyon jó formájúan domború. Ez fontos egy ilyen előkelő térben: kell hogy legyen még hely bőségesen az ember feje fölött, amit ki tud tölteni az emelkedettség szelleme. Bizony itt tágasság, emelkedettség és ragyogás van, ami azért néha nagyon- nagyon jólesik az embernek.
A mennyezet középen Magyarország allegóriáját ábrázolta a mester, körülötte pedig az ország termelő mesterségeit, és kulturális tényezőit vonultatta fel. Csupa allegória persze, férfiak és nők, akik egy-egy jellegzetes tárgyal a kezükben mondják el nekünk hogy kik is ők: mezőgazdaság, ipar, halászat, irodalom és egyéb hasonló dolgok.
A kávéházi szemlélődő hátravetve magát a kényelmes fotelekben és körbejáratva szemét a mennyezet ívein egyre több kisebb képet fedezhet fel. Mert itt az egész felület fel van osztva kisebb- nagyobb képekre, kész tárlat így önmagában. Vannak itt mitológiai képecskék is, amik persze a szerelem hatalmát hirdetik. Ezek mellet láthatunk még kis magyaros tájképeket, és valódi csendéleteket is. Csak a mennyezeten 44 darab kép található –nem számítva a dekorációs mintákat-, emellett pedig még az oldalfalak is meg vannak rakva díszítményekkel.
A mennyezet alakjai nyugodt, ép, tisztességes lelkülettel vannak megformálva. Minden olyan egészséges és őszinte itt, mint amilyenek valamilyen ősi aranykorban lehettek az emberek.
És persze dúskál a dekoráció az aranyban. Itt az aranyozott plasztika adja meg a keretet, a különféle alakokat összefoglaló környezetet. Az arany jelképezte bőség és jólét az a megfelelő közeg, melyben mindeme szépség virágzik.
Hogy ez a csillogás csak öntelt fennhéjázás, rongyrázás? Hát persze… az optimizmus, a lendületes életerő olykor elbizakodottsággá válik. Lotz azonban könnyed ösztönösséggel találta meg a túlzásoktól mentes harmonikus derűt. Voltak más művészek valóban, akik hajlamosak voltak felfuvalkodottan reprezentáló cirkalmakra, de nem a mi Lotzunk. Ő egy nagyon rendes fiú volt, és ráadásul kiváló festőművész.
További információk Lotz Károlyról:
http://epiteszforum.hu/node/12702
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lotz_K%C3%A1roly
Szerző, fotó: Lakatos Botond
2010 február 5.